Először küld afroamerikai asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA - írja az MTI. Jeanette Epps fizikus, űrmérnök, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi munkatársa 2018 májusában indul az űrbe Kazahsztánból a Szojuz űrhajó fedélzetén.
Hat hónapot tölt majd el a nemzetközi űrállomáson más, többségében orosz asztronautákkal, bár a legénységnek lesz még egy amerikai tagja, Andrew Feustel. Epps a New York állambeli Syracuse-ban, a Le Moyne Egyetemen diplomázott fizikusként, majd űrmérnökként szerzett doktorátust a Marylandi Egyetemen.

Karrierjét tervezőmérnökként 2002-ben kezdte a Ford Motorsnál, majd hét és fél éven át a CIA-nak dolgozott technikai hírszerző tisztként. A NASA 2009 júliusában válogatta be űrhajósprogramjába. Feladatai részét képezi majd a technikai háttér biztosítása azon problémák megoldásában, amelyekkel a Nemzetközi Űrállomás hatfős csapata szembesülhet küldetése során. Jeanette Epps kemény kiképzésen vett részt, hogy a misszió tagja lehessen.
A NASA 2009 júliusában válogatta be űrhajósprogramjába

Részt vett például egy túlélőtréningen a vadonban és megtanult oroszul is, hogy kommunikálni tudjon a csapat többi tagjával. A legénységben valószínűleg ő lesz az egyetlen nő, de mint elmondta, ez egyáltalán nem zavarja.

-Ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek. Ugyanazt a munkát végzem, mint ők - mondta, utalva a férfiak uralta szakmákban szerzett tapasztalataira. A NASA eddigi 321 asztronautájából 16 volt afroamerikai - egyikük az űrügynökség jelenlegi igazgatója, Charles Bolden -, közülük 5 nő.