A ko­rábbi mel­lé­fo­gá­sok után úgy tűnik, hogy most va­ló­ban a Ber­lint ért ter­ror­tá­ma­dás egyik kulcsfi­gu­rá­ját kap­ták el.
A német rendőrséget több kritika is érte az elmúlt hetekben. Több ártatlan embert is őrizetbe vettek a berlini karácsonyi vásáron történt merénylet ügyében. Mint ismert, először egy pakisztáni férfit fogtak el, mondván ő követte el a támadást, majd másfél nappal később kiderült, hogy semmi köze a 12 halálos áldozattal járó tragédiához.

Később egy tunéziai születésű férfit vettek őrizetbe és hallgattak ki, mondván ő lehetett a valódi elkövető egyik kapcsolattartója.

De most, a német Bild napilap információi szerint a merénylő Anis Amri és a most elfogott Bilal A. valóban nagyon jól ismerték egymást. 2015-ben együtt utaztak Németországba, és ugyanahhoz a szélsőséges iszlamista csoporthoz tartóztak.

Sokan azt sem értik, hogy Bilal A.-t miért csak most fogták el. A hatóságok ugyanis már több mint öt éve megfigyelték, és potenciális veszélyforrásként tekintettek rá. Ráadásul többször került már összetűzésbe a rendőrséggel. Egyszer bolti lopás miatt vették őrizetbe, majd pár évvel ezelőtt szintén lopás miatt ítélte a bíróság hét hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre.

A hatóságok egyszer államellenes cselekedettel is megvádolták.

Akkor azt feltételezték, hogy Bilal A. egy táskában robbanóanyagot és fegyvereket csempészett az országba, ezekkel pedig Düsseldorfban akar merényletet elkövetni. A férfi táskáját akkor átkutatták, de mivel csak mézet és egyéb élelmiszereket találtak benne, nem tudtak intézkedni ellene. Nem Bilal A. az egyetlen, aki komoly veszélyt jelent a német állam számára.

A titkosszolgálatok információiból az derül ki, hogy jelenleg mintegy 548 radikális iszlamista tartózkodik az országban, akiket veszélyes személyként tartanak számon.

Ripost nyomán