Árverésre bocsátják New Yorkban az alapító atyák közé tartozó Alexander Hamilton leveleit, akinek az életéről készült musical hatalmas sikerrel fut a Broadwayn.
Alexander Hamilton amerikai államférfi, az alapító atyák egyike, az Egyesült Államok első pénzügyminisztere több tucatnyi kézzel írott levelét a Sotheby’s aukciósházban kínálják eladásra január 18-án New Yorkban.
Az előzetes becslések szerint a dokumentumok 1,4-2 millió dollár (412-590 millió forint) közötti áron találhatnak vásárlóra, ám a Sotheby’s arra is számít, hogy a sikeres musical miatt élénkebb lesz az érdeklődés a levelek iránt, ami feltornászhatja az árat.
Az árverés legértékesebb tétele Hamilton híres Pacificus esszéinek egyike, amelyben az ország semlegességével foglakozik, amit George Washington deklarált a Franciaország és Nagy-Britannia közötti konfliktussal kapcsolatban. Az árverésen 300-500 ezer dollár (88-147 millió forint) folyhat be az írásért.
A levelek Hamilton személyes életébe is betekintést engednek: szerelméről és politikai pályafutásáról éppúgy szó esik bennük, mint a kertészkedésről vagy a háborúról.
A dokumentumokat Hamilton örökösei bocsátják árverésre.
MTI
MTI
0 Megjegyzések