A köszöntőt néhány súlyosan kompromittálódott püspök is aláírta.
Köztük van például Vasilije atya, aki a leghírhedtebb pravoszláv pópának számít. Bebizonyosodott, hogy éveken át homoszexuális orgiákat szervezett a kastélyában. Leleplező videófelvételek is készültek róla.
A pravoszláv egyház legfelsőbb testülete az esetleges kizárásaról is tárgyalt, de a döntés szemmel láthatóan nem született meg.
Pahomije püspök múltja sem szebb. Őt azzal vádolták, hogy több kiskorú fiút rontott meg. A bizonyítékok egyértelműen ellene szóltak, mégsem került előzetesbe. A per (sokak szerint az állam asszisztálásával) addig húzodott, amíg el nem évült. A pravoszláv egyház szábora nem rendelt el belső vizsgálatot és nem alkalmazott szankciókat vele szemben.
Vasilije és Pahomije neve is tehát a köszöntőn szerepel a pátriárkáéval és a többi püspökével együtt.
A képen: Vasilije püspök
0 Megjegyzések