Egy musz­lim há­zas­pár a stras­bourgi em­ber­jogi bí­ró­ság­hoz for­dult, mi­u­tán egy svájci is­kola, sőt a helyi bí­ró­ság is arra kö­te­lezte őket, hogy lá­nyu­kat já­rat­niuk kell úszás­órára.
A konkrét eset már hónapok óta húzódik. Egy török-svájci kettős állampolgársággal rendelkező házaspár azt sérelmezte, hogy a kilencéves lányuknak a fiú osztálytársakkal együtt kötelező úszásórákon kell részt vennie iskola időben. A szülők a vallásukra és egyéb higiéniai okokra hivatkozva arra kérték az iskola vezetőségét, hogy gyermeküket mentesítsék az úszás alól. Az oktatási intézmény nem érezte volna korrektnek, ha kivételeznének a diákkal, de mégis megpróbáltak kompromisszumra jutni – írja a Bild.

Felajánlották a családnak, hogy járathatják gyermeküket burkiniben – vagyis a teljes testet eltakaró fürdőruhában – az órára, valamint biztosították, hogy a fiú társaktól teljesen elkülönítve öltözhetnek majd át. A házaspár azonban ebbe sem egyezett bele, így a hatóságok közel százezer forintos pénzbírságra ítélték őket. A szülők ez ellen kétszer is fellebbeztek a bázeli bíróságon, ezt azonban mindkét alkalommal el is utasították. A pár ezután fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, ahol azonban szintén negatív ítélet született számukra. Strasbourgban kimondták, hogy az államnak joga van ilyen esetben korlátozni a vallásszabadságot, és a gyermeket tornaórára kötelezni.

A kislány migrációs hátterére tekintettel különösen fontos, hogy már fiatal korában beilleszkedjen a társai közé, ehhez pedig az ilyen közös sportolási és szociális tevékenységek elengedhetetlenek.

Ripost nyomán