Beiktatásával párhuzamosan kivétel nélkül, azonnali hatállyal meneszt minden politikailag kinevezett nagykövetet Donald Trump. A döntés az Egyesült Államok magyarországi diplomáciai képviseletét is érinti.
Példátlan gyorsaságú tisztogatásba kezdett Donald Trump az amerikai diplomáciai testületben. Az Egyesült Államok leendő elnöke utasította a politikailag kinevezett nagyköveteket, hogy legkésőbb a január 20-án esedékes eskütételéig hagyják el külföldön betöltött posztjukat, számolt be tegnap a szokatlan lépésről a The New York Times. Az utasítást, amely a karrierdiplomaták státusát nem érinti, december 23-án küldték ki az érintetteknek. Szakértők szerint félő, hogy Trump döntése negatívan befolyásolja majd Amerika nemzeti érdekeit, ugyanis több kulcsfontosságú országban – többek között Németországban, Japánban és a jelentős politikai átrendeződésen keresztülmenő Egyesült Királyságban is – hónapokra nagykövet nélkül maradhat az Egyesült Államok helyi diplomá­ciai képviselete. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy leállna Washington külügyi misszióinak munkája, hiszen az ügyek vitelét a korábbi első beosztott veszi át.

Donald Trump január 20. után sorra le fogja váltani a Barack Obama által kinevezett diplomatákat

Ugyanakkor az ideiglenes ügyvivő a nagyköveteknél alacsonyabb rangban áll a diplomáciai testületben, így bizonyos esetekben hátrányt szenvedhet a küldő ország reprezentációja az adott fővárosokban. Kormányzati körökből többen is kritizálták Trump átmenetet menedzselő csapatát az elhamarkodottnak tűnő menesztések miatt. Az új nagykövetek kinevezése ugyanis hosszú időt vesz igénybe, mivel személyüket a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Az amerikai politikai rendszer sajátosságai­ból kifolyólag a törvényhozás felsőházának számító testületben lévő republikánus többség nem jelent automatikus megerősítést Trump embereinek.

A politikai megbízottak felmentése bevett lépésnek számít Amerikában a hatalomváltáskor. A két ciklust követően leköszönő Barack Obama a tradícióknak megfelelően már az elmúlt hetekben utasította beosztottjait, hogy január 20-i hatállyal nyújtsák be felmondásukat, bár közjogilag egyébként sincs különösebb akadálya elmozdításuknak. Az átmenetet övező kegyelmi időszakot azonban, különösképp a külügyi apparátus tekintetében, eddig szinte minden elnök tiszteletben tartotta. A külpolitikai megfontolások mellett legtöbbször a nagykövetek családi helyzete miatt szoktak a megbízatás ideiglenes meghosszabbítása mellett dönteni. A misszióvezetők általában házastársaikkal és gyermekeikkel együtt költöznek állomáshelyükre. A kiskorú családtagok sokszor éveken keresztül az adott országban járnak iskolába, alakítanak ki baráti kapcsolatokat. Az iskolai év lezárása miatt – egyedi esetekben – korábban már többször is kivételt tettek a visszahívások kapcsán. Trump döntése azonban, amely az amerikai nagykövetek csaknem harmadát érinti, most minden egyes politikai kinevezettre kötelező érvénnyel vonatkozik. Amerikai lapértesülések szerint a lépés meglepetésként ért több diplomatát is. Sokan azt hitték, hogy pár hónapig még maradhatnak állomáshelyükön.

A határozott utasítás értelmében a közeljövőben távozik hazánkból az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Colleen Bell is. A diplomata a Facebookon jelentette be, hogy az új elnök beiktatásával párhuzamosan elutazik Budapestről. Búcsúüzenetében köszönetet mondott a magyaroknak a személye és családja iránt tanúsított kedvességért és barátságért. Bell egyetlen nap híján egy évig szolgál az amerikai diplomáciai képviselet vezetőjeként Budapesten, megbízólevelét 2015. január 21-én nyújtotta át Áder János magyar köztársasági elnöknek. A budapesti amerikai nagykövetség vezetését január 20-át követően David Kostelancik jelenlegi első beosztott veszi át az új nagykövet kinevezéséig. Bell távozása kapcsán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke emlékeztetett, hogy Szijjártó Péter tárcavezető többször is jelezte: nagyra értékeli az amerikai diplomata munkáját, akinek komoly szerepe van a kétoldalú kapcsolatok javulásában.

Búcsúpofon

Az új összetételű amerikai képviselőház tegnap elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsának nemrég hozott határozatát, amely komoly kritikával illette Izrael ciszjordániai telepekkel kapcsolatos politikáját. A beadványt a demokrata honatyák túlnyomó többsége is támogatta. A szavazás eredménye egy erőteljes üzenetet küld a távozó Obama-kormányzatnak, amely a korábbi eljárásával szakítva nem vétózta meg az Izraelt elítélő határozatot. Trump hatalomra lépésével helyreállhatnak a kétoldalú kapcsolatok Washington és az izraeli vezetés között.

Forrás