Románia „teleormanizálását" bírálta szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki felszólította az RMDSZ-t, hozza nyilvánosságra a román balliberális koalícióval kötött megegyezés feltételezett titkos mellékletét.
Szilágyi úgy vélekedett, miután az RMDSZ vezetői leültek tárgyalni a román kormánykoalíció képviselőivel, szertefoszlott a szövetségnek a parlamenti választásokat megelőző félelemkampánya, amelyben meg akarta menteni Erdélyt Bukaresttől. Mint a politikus hangsúlyozta, az önrendelkezést támogató magyarként és erdélyi állampolgárként tekint a bukaresti kormány programjára. Meglátása szerint nagy ára lesz a most zajló adakozásnak, új adók, illetve a jelenlegi közterhek megemelése nélkül ugyanis nem látja kivitelezhetőnek a Sorin Grindeanu vezette kabinet programját, az eladósodottság pedig egy újabb megállapodást tehet elkerülhetetlenné a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Szilágyi Zsolt ugyanakkor számon kérte az RMDSZ-en a kampányígéretek betartását, emlékeztetve: „autópályát, autonómiát ígértek, de úgy tűnik, megfeledkeztek róla". A néppárt elnöke szerint nem zárható ki az sem, hogy a szövetségnek már a kampányban megvolt a megállapodása a koalíció gerincét alkotó Szociáldemokrata Párttal (PSD). „Sajnos az RMDSZ titkos megállapodásai esetében immár hagyományról beszélhetünk. Nemcsak Neptunon és Gerzenseen köttettek titkos paktumok, hiszen 2012-ben Crin Antonescu akkori liberális pártelnök kottyintotta el, hogy létezett egy titkos USL–RMDSZ-megállapodás, s Kelemen Hunor elnök ugyan tagadta, aztán mégis nyilvánosságra került egy feltételezhetően kikozmetikázott változat" – fejtette ki Szilágyi.
A politikus nevetségesnek nevezte az RMDSZ és a román kormánypártok között most megkötött megállapodást, megjegyezve: ha csak ennyit tartalmaz a másfél oldalas dokumentum, akkor a szövetség vezetői tulajdonképpen „biankó csekket" adtak Grindeanu kabinetjének. Szilágyi meggyőződése, hogy létezik egy titkos megállapodás is a koalícióval. A politikus ugyanakkor öngólnak is nevezte a nyilvánosságra hozott megállapodásban foglaltakat, meglátása szerint ugyanis az RMDSZ kevesebbet kér a PSD-től, mint a Románia által hosszú évek óta ratifikált nemzetközi egyezmények, a szociáldmeokraták viszont elismerik, hogy azóta sem teljesítették vállalt kötelezettségeiket.
„Miért kell politikai egyezmény olyasmiről, amit a parlament elfogadott?" – tette fel a kérdést az EMNP elnöke, aki sajtótájékoztatóján számos kérdést intézett az RMDSZ vezetőihez. Többek között arra kíváncsi, hogy az eddigi évi 5 millió eurónál többet kap-e ezentúl a szövetség a román állami költségvetésből, mikor számolnak el a pénzekkel, továbbá a kormánypártokkal folytatott egyeztetéseken volt-e szó arról, hogy több miniszter ellen is eljárás zajlik korrupció miatt. Szilágyi kifogásolta azt is, hogy szerepel a miniszterek között az a Lia Olguța Vasilescu, aki a nagy-Románia Pártban (PRM) kezdte politikai karrierjét. „Mit kért az RMDSZ a titkos paktumban egy ilyen kormány támogatásáért cserében?" – tette fel a kérdést az EMNP elnöke.
Szilágyi egyébként üdvözölte, hogy Kovács Péter távozik a szövetség ügyvezető elnöki székéből, s szerinte sok függ majd attól, hogy Kelemen Hunor kit nevez meg utódjának, illetve hogy folytatódik-e az eltávolodás a Kovácshoz hasonlóan „árokásó" politikusoktól. „Ha megszabadulnak ettől a gyűlölködő, kemény hangnemtől, amit Kovács Péter képviselt, valós lehetőség lesz az együttműködésre és a párbeszédre" – szögezte le Szilágyi Zsolt.
Forrás
Forrás
0 Megjegyzések