Az osztrák koalíciós válság még nem ért véget, az azonban biztos, hogy a migránsokkal, és főleg a muszlimokkal szemben komoly szigorítások jönnek Ausztriában.
Sikerült elfogadtatnia az ÖVP-nek azt a javaslatát, amely többek között a burka betiltását tartalmazza. Sebastian Kurz még decemberben adott hangot annak a véleményének, hogy Ausztriában egyszerűen nincs helye sem a burkának, sem más olyan jelképnek, ami a nők alárendeltségét szimbolizálja.
A szigorítások érintik a szalafista Korán osztogatásokat is, ezeket is betiltotta az osztrák kormány — írja a Kronen Zeitung.
Az SPÖ-ben voltak és vannak is olyan képviselők, akik nem értenek egyet a burka betiltásával. Például Muna Duzdar, a szociáldemokraták muszlim képviselője is arról beszélt, hogy a burka egy vallási jelkép, ezért nem szabadna korlátozni a viselését. Igaz, hozzátette azt is, hogy ő személyesen nem ért egyet a burka vagy a nikáb hordásával.
Wolfgang Sobotka belügyminiszter a technikai újításokról beszélt. Mint kiderült, ez azt jelenti, hogy az országban tartózkodó dzsihadisták telefonjait lehallgathatják, sőt, nyomkövetővel is elláthatják őket.
Ausztriában továbbra is fennáll az esélye annak, hogy előrehozott választásokat tartsanak a nagykoalíció válsága miatt. Igaz, egyik pártnak sem érdeke ez, és a frissen beiktatott elnök, Alexander van der Bellen sem szeretné, hogy erre kerüljön sor.
Forrás: 888.hu
0 Megjegyzések