A szakértők szerint Európa abba a stádiumba jutott, mikor egy erőskezű, összeszedett Merkelre lenne szüksége. A baj az, hogy a kancellár már csak árnyéka régi önmagának.
Minden jel arra utal, hogy 2017 Európában a politikai átalakulások éve lesz: az Egyesült Királyság megkezdi az EU-ból való kilépési folyamatot, Franciaországban a (szélső)jobboldal kerülhet hatalomra, Olaszországban is hasonló minta érvényesülhet, miközben a görög euróválság és Törökország egyre zsarnokibbá válása miatt további konfliktusok alakulhatnak ki. Ilyen helyzetben egy erős, koncentrált, Európa-párti vezetőre lenne szükség – mint pár éve Merkel volt. A német politikusnő azonban már képtelen betölteni ezt a szerepet – írja az Eurasia Group.

Az kisebb fajta csoda lenne, ha Merkel jövő ősszel nem nyerné meg a választásokat. Bár Németországban is egyre erősödik a populizmus, az Alternatíva Németországért (AfD) még nem képvisel akkora erőt, amely meg tudná ingatni a kancellár hatalmát az országban. A német lakosokban ugyanis mélyen gyökeredzik, hogy az EU-tagságnak mennyi előnye van a számukra, így nem fognak az euroszkeptikusokra, a saját érdekeik ellen szavazni. De hiába a győzelem, Merkel már nem lehet a régi: a belé vetett hit hazájában és Európában is megrendült. Az állandósuló kritikaözön pedig megköti a kezét.

Tovább rontja Merkel kilátásait, hogy elvesztette vagy rövidesen elveszti korábbi szövetségeseit. Obamát Trump váltja, aki teljesen más értékrendet követ, mint Merkel, ráadásul egyre több ország helyezné új, barátságosabb alapokra Oroszországgal való kapcsolatát – de Németország nincs köztük. A britek a kilépéssel már megkérdőjelezték az EU létjogosultságát, de Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom, Franciaországban pedig Marine Le Pen Nemzeti Frontja is elhagyná a közösséget – a politikusnő egyébként egy az egyben Merkel ellentéte, így sok nehéz pillanatot okozhat még neki.

Ha az Európai Uniót életben akarják tartani, akkor a jól ismert, erőskezű Merkelre van szükség. De a kancellárasszony már csak árnyéka önmagának…

Forrás